“Saves cash, if you’re tuned into you’re own internal psychedelia all the time.”
Ma ünnepélyesen megbontottam a szemeszter első quarelinjét.
Mit kezdjek egy 10mbps-es kapcsolattal? Úgy mégis mit? Mit??? Ááááááááá…..Vááááááááá…. Ez ilyen “játékinternetkapcsolat”. Olyan mint gyerekeknek a játéktrombita, olyan mint az igazi csak mégsem az. Ebbe bele kell őrülni.
Ismét ott leszek, ahol nemtudom, hogy mi van a következő sarok mögött. Csak a bejárt úton. Nem kockáztathatok.
Az elmúlt egy héten kábé minden nap elszállt egyszer a firefox. Kérdem miért. Lehet ennek köze ahhoz, hogy a windóz letöltetett velem valalmi updatet és az most a mittoménminek a vegytiszta májcroszoftságát ellenörzi. Lehet? Nem.
Körülbelül másfél éve, amikor először láttam az Eletric Six Danger! High Voltage klipjét azt gondoltam, hogy nagyon cifra. Most, hogy újra láttam, még mindíg azt gondolom hogy ez a világ legfurcsább videóklippje.
Igen , én olyan vagyok. Olyan, aki mindíg minden hülyeséget elolvas, a vonaljegy hátulját, a metróban az utasbiztosítás feltételeit, azt, hogy a buszon csak naposcsibét lehet szállítani, a license agreementeket is elolvasnám de azokba még én is belefáradok.
A következőre letten figyelmes a rágóm dobozának hátulján: ” Fenil-Alanin forrást tartalmaz. Nagyobb mennyiség fogyasztása hashajtó hatású.”
Azért ez meglepő. Önmagában is. De azért felvetődik itt két kérdés: 1.)Mi minősül “nagyobb mennyiség”-nek? Ha egy doboz hatoldalára nyomtatják rá, akár az egy doboz tartalmánál kisebb mennyiség fogyasztása is hashajtó hatású? 2.) Mi minősül fogyasztásnak? A rágógumi rágása avagy lenyelése? Kémiából bevallom nem kellően pallérozott a tudásom – nyolc év elragadtatott kémiaoktatás után gyermeki elmémben csak a Bunsen-égő maradt meg… – de az Alanin – akármi is legyen – nekem mégis máshonnan ismerős: BASF. Badische Anilin und Soda Fabrik. Ezek szerint az van a rágómban amiből a kazettákat csinálták a nyolcvanas években?!
Előre szólok, hogy maga a kritika sem lesz korrekt. Végig se olvastam a cikket. Tudniillik nem érdekel. Sem az elektronikus zene, sem az elektronikus zene szcénája. Ezzel nem minősítek, csak megállapítok. Csak ha meglátom egy német – egyébként elég renommierte újság jugendfreundliche verziójában – hogy „Ungarn” – bár elolvasva az első pár sor bántóan hányaveti kliséit, az is lehtene a cím, hogy „Puszta, Piroska, Mittoménmi.” – akkor azért dobban a kicsi szívem, hátha azt írják, hogy milyen szép város, milyen kedves emberek, zimmer feri meg döner-az-nincs de van helyette kifőzde meg főzelékes meg Europas-größte-Mecki-Dichte. Na elmondom zansásítva, hogy ehelyett miről szólt az első bekezdés. (Nem elfelejtve, hogy a cikk töbi része lehet briliáns korrajza szellemes humorral meglegyintve a mai Budapest eletronikus zenei szcénájának. Akár. Nemolvastam. Nemtudom. Nemérdekel. Nem értek hozzá, tehát nem szólok bele, nem szólok hozzá.)
Már a cikk címe is hi-he-tet-le-nül szellemes „Egyedül Whitney-vel”, ami arra kíván célozni, hogy ezeknél a szerencsétlen flótásoknál mindenki Whitney Houstont hallgat és strasszokkal súlyosan felszerelkezve megy a Mekibe, aki pedig nem, az Hardrocker. Ezek szerint én speciel nem létezem, de ez annyira mellékes és annyira félrevinne minket. A következő mondatok egyike is nagyon ütös, annyira süt belőle az görcsös jópofasággal átitatott észosztás, hogy majdnem levert a székemről: merthogy itten nálunk még mindig a Scorpion énekli a „Wind of Change”-t. Éééééééééértitek? Ezekután jön azonban a stílusbravúr: szociokörnyezetvázolásba csapunk át és a budapesti metróban találjuk magunkat, ahol a kapaszkodók marhabőrből vannak (speciell EZ tényleg meglepő; tényfeltárás. Ezt nem tudtam. Legalább informatív.), és a jegykiadó autómaták vagy nem adnak vissza vagy rosszul és kevesebbet. Namost ennek nagyon-de-nagyon-ellentszeretnékmondani. Az lehet, hogy az eladónénik nem kedvesek és nem tudnak angolul meg németül (najó: magyarul tudnak) de az autómaták nekem midíg rendesen adtak vissza. Adtak vissza és nem kevesebbet. Triviális, mi? Hangsúlyozom? Nekem. Talán ezért is harcolok a mindenkori általánosítások ellen. De, hogy a cikk írója, ami a magyar elektronikus scénáról szól egyébként, ilyen szépen belefusson egy ekkora általánosításba: Magyarországon marhabőr foggantyú és gonosz jegykiadóautómaták vannak. Nekem más szokott megmaradni egy városból első benyomásként, de ez megint fakultatív, ebbe megint nem szólnék bele. A második bekezdés számomra értelmezhetetlen. Valószínűsíteni tudom, hogy Magyarország ilyen kompakt megfestése után már rátér a cikk eredeti témájára, de az is lehet, hogy nem. Ez esetben megint csak általánosítás. Tudniillik, míg Szlovéniában és Csehországban a Club-és Művészeti szcéna (hä?) „boomt”, addig náluk nem könnyű egy jó kis dzsemborit találni. De ne legyen az. (Mégis elovastam az egészet. Ha értenék hozzá, azt mondanám jó. )
Nekem bejön.
