Előre szólok, hogy maga a kritika sem lesz korrekt. Végig se olvastam a cikket. Tudniillik nem érdekel. Sem az elektronikus zene, sem az elektronikus zene szcénája. Ezzel nem minősítek, csak megállapítok. Csak ha meglátom egy német – egyébként elég renommierte újság jugendfreundliche verziójában – hogy „Ungarn” – bár elolvasva az első pár sor bántóan hányaveti kliséit, az is lehtene a cím, hogy „Puszta, Piroska, Mittoménmi.” – akkor azért dobban a kicsi szívem, hátha azt írják, hogy milyen szép város, milyen kedves emberek, zimmer feri meg döner-az-nincs de van helyette kifőzde meg főzelékes meg Europas-größte-Mecki-Dichte. Na elmondom zansásítva, hogy ehelyett miről szólt az első bekezdés. (Nem elfelejtve, hogy a cikk töbi része lehet briliáns korrajza szellemes humorral meglegyintve a mai Budapest eletronikus zenei szcénájának. Akár. Nemolvastam. Nemtudom. Nemérdekel. Nem értek hozzá, tehát nem szólok bele, nem szólok hozzá.)
Már a cikk címe is hi-he-tet-le-nül szellemes „Egyedül Whitney-vel”, ami arra kíván célozni, hogy ezeknél a szerencsétlen flótásoknál mindenki Whitney Houstont hallgat és strasszokkal súlyosan felszerelkezve megy a Mekibe, aki pedig nem, az Hardrocker. Ezek szerint én speciel nem létezem, de ez annyira mellékes és annyira félrevinne minket. A következő mondatok egyike is nagyon ütös, annyira süt belőle az görcsös jópofasággal átitatott észosztás, hogy majdnem levert a székemről: merthogy itten nálunk még mindig a Scorpion énekli a „Wind of Change”-t. Éééééééééértitek? Ezekután jön azonban a stílusbravúr: szociokörnyezetvázolásba csapunk át és a budapesti metróban találjuk magunkat, ahol a kapaszkodók marhabőrből vannak (speciell EZ tényleg meglepő; tényfeltárás. Ezt nem tudtam. Legalább informatív.), és a jegykiadó autómaták vagy nem adnak vissza vagy rosszul és kevesebbet. Namost ennek nagyon-de-nagyon-ellentszeretnékmondani. Az lehet, hogy az eladónénik nem kedvesek és nem tudnak angolul meg németül (najó: magyarul tudnak) de az autómaták nekem midíg rendesen adtak vissza. Adtak vissza és nem kevesebbet. Triviális, mi? Hangsúlyozom? Nekem. Talán ezért is harcolok a mindenkori általánosítások ellen. De, hogy a cikk írója, ami a magyar elektronikus scénáról szól egyébként, ilyen szépen belefusson egy ekkora általánosításba: Magyarországon marhabőr foggantyú és gonosz jegykiadóautómaták vannak. Nekem más szokott megmaradni egy városból első benyomásként, de ez megint fakultatív, ebbe megint nem szólnék bele. A második bekezdés számomra értelmezhetetlen. Valószínűsíteni tudom, hogy Magyarország ilyen kompakt megfestése után már rátér a cikk eredeti témájára, de az is lehet, hogy nem. Ez esetben megint csak általánosítás. Tudniillik, míg Szlovéniában és Csehországban a Club-és Művészeti szcéna (hä?) „boomt”, addig náluk nem könnyű egy jó kis dzsemborit találni. De ne legyen az. (Mégis elovastam az egészet. Ha értenék hozzá, azt mondanám jó. )
